Teszt: Benton Papaya S Fényvédő sporthoz SPF 50+

És igen, napozás után nagyon is látszott, hová került belőle, és hová nem, és a szépítő hatása is látványos.


Imádom a vízpartot, és itt, ahol éppen vagyok tavak is vannak, strand, sőt homokos tengerpart is, szóval dúskálhatok az élményekben. Hetente többször jógázom a tóparton, és szívesen napfürdőzöm a gyönyörű tengerparton vagy olvasgatok a strandon. Legtöbbször pont úgy jön ki a lépés, hogy 11-15 óra között van ezekre bőségen időm, azaz pont a legkevésbé ajánlott időszakban. A napvédelem enélkül is alapvető lenne, de így még inkább hangsúlyt fektetek arra, hogy a bőröm a megfelelő fényvédelmet kapja.

Egyszerre több fényvédőt is tesztelek, hogy aztán egy összefoglaló posztban is elmondhassam a véleményem, de mindegyik megérdemli, hogy külön is kapjon egy tesztet.

Mivel sportolok és izzadok, és a tűző napon is vagyok, ezért legtöbbször a Benton Papaya-S Fényvédő sporthoz krémemért nyúlok, sőt ő figyel a táskámban is, ha igazgatni kellene.

A Bentont régóta szeretem, sosem csalódtam még benne, így nagy bizalommal vettem a kezembe.

A csomagolása sportos, dinamikus, praktikus, és strapabíró. Jól bírja a gyűrődést a táskámban, semmi kopás nincs rajta. Egyedül az ezüst csavaros kupak az, amin meglátszanak a foltok, ha krémes kézzel csavarom vissza, de ezt könnyű letörölni, és megint újnak néz ki.

Személy szerint nagyon szeretem ezt a narancs-krém-ezüst kombinációt. A kupak sem csavarodott még le soha magától. Alatta kis csőrikéből lehet kinyomni a napvédőt. A mennyiség jól adagolható. Akár egészen kicsit is ki tudok nyomni, ha csak annyira van szükség.

A krémnek kifejezetten nyár, strand, napsütés illata van. Fehér, és közepesen sűrű. Lassabban terül el a bőrön, mint amire számítottam, és amíg be nem dolgoztam, addig fehéres hatása van, ami azért jó, mert pontosan látszik, hová tettem belőle, és hová nem. Aztán viszont gyönyörűen összesimul a bőrrel, és nagyon szép, hidratáltan ragyogó, egységesebb bőrfelszínt ad. Ez az az ok, ami miatt szeretem a táskámban tartani, mert nagyon szép a bőröm tőle. Nyugodtan lehet tőle annyi hidratálást várni, mint egy jobb hidratáló krémtől. Nincs ragacsos érzete. A korai krémeknek megfelelően ad egy egészséges fényt az arcnak.

Az egyik alkalommal, amikor felvittem, szépen eloszlattam az arcomon, kivéve közvetlenül a hajam vonalánál kb 1 centis ívben. Este az arcom szép, természetes maradt, kivéve ezt az 1 centis sávot, ami viszont vörösen világított. Azóta figyelek oda arra, hogy ne hagyjam ki a hajvonalat.

A barnulásom nagyon, nagyon lassú. Igaz, hogy azért igyekszem a nap hatását (általában) annyival tompítani, hogy ha lehet, inkább az árnyékban jógázom és olvasgatok. A bőröm nagyon szép, telt, friss, jól hidratált. Minden nap energikusnak érzem magam.

Jó érzés, hogy úgy használhatom ki a napsütést, hogy közben vigyázok magamra, és a bőröm is köszöni, a legjobb formában van. Jöhet a D-vitamin ezerrel.:)

Frissítés: A Benton Papaya-S Fényvédő sporthoz krémet már nem forgalmazzuk, de itt válogathatsz különböző fényvédőink közül.