Zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

A parfümöktől a krémeken át a körömlakkokig...

Mivel sminkes vagyok, megszoktam, hogy sok szépségápolási termék vesz körül. Amikor másokhoz megyek sminkelni, egy közepes, húzós böröndöt viszek, ami tele van, pedig csak a cuccaim egy része van benne. Most, hogy többször is költöztem, és még fogok is, elkezdtem tárolási tippeket gyűjteni. Eddig is igyekeztem rendszerezett lenni, és megvoltak a szempontjaim, és szeparáltam kezeltem a különböző kategóriákat,  de most azt szeretném, ha az a sok gyönyörű szépségápolási termék, amim van, látványosan, rendszerezetten vegyen körül. Némelyik ötlet olyan egyszerűnek tűnik, mégsem használjuk. Gondolom, te is így vagy ezzel...

1. Fénymentes tárolás

 zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

A legtöbb kozmetikum érzékeny a fényre.  A csomagulásukat általában igyekeznek úgy tervezni, hogy kiszűrjék a napfényt, de ugyanúgy szempont az is, hogy látványosak legyenek, ezért amikor tárolásról van szó, akkor fontos, hogy amit lehet, sötétben tárolj. A fiókok ezért is ideálisak, ráadásul szeparáltan, kategóriák szerint tárolhatod bennük a dolgaidat. Ugyanakkor a legtöbb fiók hosszú, és könnyen összekeveredhetnek a benne tárolt kozmetikumok. Ezért a kis dobozok, fiók elválasztó elemek meghatározzák, hogy mi van a szemed előtt. Ha a fiókodban rend van, könnyebben megtalálod, amit keresel, és nem mellesleg, nem bújnak el a termékek a szemed elől, és emlékeztetnek rá, mid is van...

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

Szuper elválasztó elemeket készíthetsz te is akár papírzsepis dobozokból is:

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

 

Persze nem csak a fiókok, hanem a feliratozható dobozok is jó szolgálatot tesznek. Én is leginkább a dobozokat használtam. Ha gyakran hozod-viszed a cuccaidat, akkor a dobozos megoldás jó választás lehet, ahogy a papír diszzsacskók is. A színek és feliratok segítenek a tájékozódásban, és még dekoratívabbá teszik a környezetedet.

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

Ha a hordozhatóság különösen fontos, akkor egy régi koffer, egyedileg tervezett belső résszel akár otthoni tárolásra használod, akár hozod-viszed, akkor is szuper választás.

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

A fénymentes tároláshoz kihasználhatod a szekrények ajtajának a belső oldalát is:

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

Fantasztikus, és átlátható tárolási mód, ha a tükör mögött egy vékonyabb polcrendszeren helyezed el a dolgaidat. A kinyitható ajtó rendezettséget ad, miközben belül teljes az átláthatóság.

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

2. Mit tegyél a körömlakkal?

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

Ha van valami, aminek az a legjobb, ha a talpán tároják, az a körömlakk. Viszont így nem látszik az árnyalat, és a kollekciód nehezen átlátható. Tegyél egy pöttyöt a körömlakkból a kupak tetejére, és máris könnyedén válogathatsz. Ha pedig sablont használsz, jópofa, egyedi megoldás lesz a jutalmad.

Persze a körömlakkokban az a legjobb, hogy színesek, és ezt jó látni, azaz szívesen tesszük ki őket.

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

Válassz vékony polcot, hogy a lakkok egy sorban sorakozzanak. Felteheted a falra, de egy szekrény oldalán is gyönyörű egy pár centiméteres kiegészítő polcsor:

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

3. Amit szeretsz szem előtt tartani

Annyi káprázatos kozmetimunk van. És persze ott vannak azok a kedvencek is, amiket gyakran használunk. Szeretjük őket a közelünkben, szem előtt tudni, gyönyörködni bennük. Odafigyelni egy kicsit jobban a tárolásukra, sokat változtat azon, hogy érezzük magunkat. Egy egyszerű, de szép tálca a mosdó szélén egész más látvány, mintha összevissza sorakoznak a kozmetikumok ugyanott:

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

 

Ha az asztalodon a forgatható tárolást választod, akkor pedig könnyedén hozzáférsz a hátul lévő kozmetikumaidhoz is:

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

A parfümök üvegei különösen gyönyörűek. Megérdemlik, hogy szépen tároljuk őket:

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

Nem mindig a szem gyönyörködtetése miatt ragaszkodunk ahhoz, hogy a kincseink szem előtt legyenek, hanem mert az átláthatóság az egyik legfontosabb szempontunk. Az áttetsző fiókok és állványok pont ebben segítenek:

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

Kreatív tárolási megoldás a gyerták és mécsesek üvegeinek fektetett tárolása. Láthatod a beletett sminkcuccok színeit:

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

Szintén sajt kezűleg készítheted el ezt a mágneses sminktáblát. Ragassz a sminkcuccaid hátoldalára mágnest és máris remekül tapadnak a fémes felületre, miközben akkor veszed el őket, amikor csak akarod:

zseniális ötletek a kozmetikumaid tárolására

Te hogy tárolod a kincseidet?