Össztűz a sötét karikák ellen

Bármi is okozza a sötét karikákat a szemed alatt, lehet javítani a bőröd állapotán, tudd meg hogyan...

Lehet örökölt tényező, okozhatja az alvás hiánya, talán az eldugult orr a hibás benne a helytelen táplálkozás vagy túl sok időt töltesz a számítógép előtt, ha dohányzol vagy az ajánlott mennyiségnél több alkoholt iszol, akkor pedig idővel garantáltan sötét karikák lesznek majd a szemed alatt. A karika pedig azt jelenti, hogy fáradtabbnak, idősebbnek vagy akár betegnek tűnhetsz.

Akármi is okozza, lehet javítani a szem alatti bőr állapotán. Mégis hogyan?

1. Alvás

Mindenki tudja, hogy ha keveset alszik, karikásabb szemmel fáradtabban ébred majd, de persze az alvás hosszán kívül a minősége is meghatározza, hogy milyen szemmel ébredünk reggel. A megfelelő páratartalom, a nyugalom, a kellemes hőmérséklet mind szerepet játszanak abban, hogyan is alszol majd. Az elalvás előtti relaxáció szintén a pihentetőbb alvás egyik hatásos elősegítője, ahogy a selyem szemmaszkok is, amik pihentetik a szemet. Minél laposabb a párnád, azaz minél vízszintesebben töltöd az éjszakát annál karikásabb és táskásabb szemekkel ébredhetsz. Így a párna magassága is megfontolandó szempont lehet.

2. Táplálkozás

A táplálkozás címszó alatt persze megfelelő folyadékfogyasztást is értjük, hiszen a karikáid okozója az is lehet, ha nem fogyasztasz elég folyadékot, vagy ha túl sok sót tartalmaz az étrended, ami visszatartja a vízet.  A K-vitamin (mind külsőleg és belsőleg) segíti a karikák halványítását. A zöld levelű zöldésgek (spenót, sóska, brokkoli, kelkáposzta...) szintén hasznosak lehetnek a sötét karikák elleni harcban.

3. Energetizálás

Ide tartozik minden, ami frissíti a szemet. A filmekben olyan sokat látott uborkaszelet valóban hatásos lehet (főleg, ha közvetlenül a hűtőből veszed elő). Tegyél mindkét csukott szemedre egy vastagabb szelet uborkát, és 10-15 percig feküdj nyugodtan. Ha az uborka frissen préselt levét egy vattapamaccsal juttatod a bőrre pihenés közben, az még eredményesebb lehet. Az uborka természetes bőrvilágosító és nyugatató hatása mellett a koffein vitalizáló hatása is jól jöhet, nem csak belsőleg, de külsőleg is, ezért használják már sok szemkörnyékápolóban.

Egy finom masszázs a szem alatt segít az energetizálásban. A lényeg, hogy mivel ezen a területen nagyon vékony a bőr, ezért masszírozz finoman és elővigyázatosan! Kezdd a belső szemzugban, haladj felfelé közvetlenül a szemöldök alatt, majd a szem külső sarkánál indulj el vissza a szem alatt a belső szemzugig. Ismétled meg 5-10-szer.

A hideg szintén azonnal életet lehel a szem alatti erecskékbe, így érdemes a hűtőben tárolni a szemkörnyék ápolására használt krémeket és maszkokat.

4. Krémek és maszkok

Sok kozmetikai terméket fejlesztenek kifejezetten a karikák csökkentésére. A hatékonyságuk nagyban függ  attól is, hogy mi okozza a karikáinkat, és hogy mindent elkövetünk-e azért, hogy a kiváltó tényezőket (már amiket lehet) megszüntessük, azaz különböző krémek más hatást válthatnak ki, ha más okozza az alapproblémát, és az egészséges életmódot semmi sem helyettesítheti teljesen. Ha érzékeny a bőröd, mégis szeretnél egy hatékony krémet a szem alatti bőrkép javítására, akkor próbáld ki a jól bevált Baviphat sötét karikák elleni krémet, vagy az új Skin&Lab K-Plus Red-X K-vitaminos krémet. Vitalizálnak, feszesítenek, világosítják a bőrt, összehúzzák az ereket, serkentik a sejtek egészséges megújulását, azaz több fronton is támadják a sötét karikákat.

5. Smink

És persze azért a smink ereje sem lebecsülendő. Még ha nem is sminkelsz amúgy a karikákat korrektorral akkor is jól el tudod fedni anélkül, hogy természetellenesnek hatna a végeredmény.

Enyhétől közepes+ sötétségű karikák ellen elég egy olyan jól fedő, de ugyanakkor folyékony korrektor, mint a Missha The Style korrektor szemkörnyékre. Mlegebb tónusa jól semlegesíti és a kékes-lilás és barnás karikákat is, fényt ad a szem alatti területnek, ráadásul könnyen beldolgozhatod a bőrbe, és a nap folyamán sem mozdul el, vagy gylik össze a ráncokban. Hidratáló összetevőinek köszönhetően a szemed megőrzi a könnyedségét és üdeségét.

A folyékony korrektor felvitelekor figyelj arra, hogy csak a karikára vidd fel a krémet. Hogy miért kell ezt külön hangsúlyozni? Mert a legtöbb embernek nem futnak teljesen körbe a karikák a szeme alatt, hanem 40% környékén már elkezd világosodni a terület. Ha a korrektort valóban csak a korrigálandó területre viszed fel, és ott finoman eldolgozod az összhatás természetesebbé válik. Ne feljetsd el a szem külső sarkát és a belső szemzugban lévő lilás foltot sem a korrektorozáskor.

Ha a karikáid állapotát súlyosnak ítéled meg, akkor két lépéses korrigálásra van szükség:

::: Első lépésként válassz erőteljesen fedő, krémes korrektort, mint a Missha Signature Extreme Cover. A kevesebb most nagyon is több, és mivel ez a korrektor erősen fed, valóban elég belőle egy leheletnyi, amit finom, ütögető mozdulatokkal dolgozz bele a bőrbe, de csak olda, ahol a karikáid valóban igazán sötétek.
::: A folyékony korrektort, mint a Missha The style korrektor kicsit később a szemfestés után, de a spirálozás előtt vidd csak fel. Finoman még egyszer ütögesd át a bőrt a felvitel előtt, majd egy kevés folyékony korrektort dolgozz el a szem belső sarka, a külső szemzug és az orrcimpa melletti rész által bezárt háromszögben. Ez az extra világosítás az egész arcnak fényt, üdeséget kölcsönöz.

Te mit teszel a sötét karikák ellen?