Kevesebb pattanás és gyulladás a koreai bőrszépítő diétával

Koreai szuperdiéta: 40-50 % javulás a gyulladások csökkentésében és 27 százalékkal kevesebb pattanás

Azt már régóta tudjuk, hogy Dél-Korea a szépségipar élén jár, és hogy a koreai nők rengeteget tesznek azért, hogy gyönyörűek legyenek.

A megfelelő táplálkozás természetesen szintén része a bőrszépítő projektnek. Persze nem csak úgy bele a vakvilágba, hanem gondos kutatás előzte meg az ideális diéta kialakítását. Azt találták, hogy az alacsony glikémiás indexű étkezés adja a legjobb eredményt. A 10 hetes koreai diéta 27 százalékkal csökkentette a pattanások számát, és a gyulladási folyamatok 40-50 százalékban javultak.

Milyen ételektől javult ilyen látványosan a bőr állapota?

1. Kimcsi

A kimcsi fermentált, káposzta alapú fogás. A benne lévő baktériumok támogatóan hatnak az egészséges bélflóra kialakítására, de a kutatások szerint naponta fogyasztva a bőr védekező funkcióját is növik, azaz hidratáltabb és feszesebb bőrt köszönhetünk neki.

2. Makgeolli

Meglepő lehet, hogy alkoholos ital kerül egy bőrszépítő diétába, pedig most ez a helyzet. A makgeolli rizsből erjesztett ital. 6-8 százalékos alkoholtartalmával, enyhe édességével és élesztős tartalmával a kombucha és a szaké között helyezkedik el. Egy makgeolliban annyi probiotikum található, mint 100 pohár joghurtban, és már megint a bélflóránál és az emésztésnél tartunk, de sok kozmetikai cég hatóanyagként is használja, azaz külsőleg is hatásosnak bizonyul.

3. Tengeri alga leves

Ami nálunk az erőleves, az Koreában a tengeri alga/hínár leves. Tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal, és egyetlen lapnyi noriban (algalap, amibe a szusit is csomagolják) annyi omega 3 zsírsav van, mint 2 teljes avokádóban.

4. Árpatea

Az árpatea, más néven boricha már a szájban elkezdi a jótékony hatását, mert segít megakadályozni a fogkövek és elszíneződések kialakulását. Az elfogyasztása pedig a magas antioxidáns tartalmának köszönhetően védi a bőrünket a károsító hatásoktól.

Ez a négy szuperétel az étrendben az alacsony cukor és szénhidrátfogyasztással kombinálva nem csupán a szépségre, de az egészségre nézve is jótékony hatású.